Legjobb barátságból szerelem (+18)

Mintha csak az élet egy ártatlan dolog lenne a világon. Yura vagyok, s néhány éve elvesztettem a legjobb barátomat, akivel szinte együtt nőttünk fel. Fontosabb volt a karrierje, mint az, hogy a barátságunk fennmaradjon. De rájöttem ezalatt az idő alatt, hogy többet jelent számomra mint legjobb barát. Szeretem.

Furcsamód azóta, hogy elköltöztem Busanból, sosem éreztem hatalmas kínt, de Yura elvesztése kissé felborította a dolgokhoz való hozzáállásomat. A szüleim örültek, hogy karriert akarok, és Yurában is volt az ösztönzés, hogy ő is akarja ezt, de a kapcsolatunk, ami már kisgyermekként kialakult köztünk megváltoztak. Egy ideig beszéltünk, majd minden szertefoszlott, ahogy én az életemmel és a karrieremmel törődtem.

Mindennapos munka, a napirendek változóak, s debütálás óta a karrierünk csak felfelé ívelt. Minden egyes nap hatalmas sikerek, hibák, munka, s újabb és újabb emlékek, amiket a dalok írása, feléneklése és a próbák okoztak számunkra.

Mintha most sem lett volna így ez az egész. Hiába volt nyár, s hiába sütött a nap, és hozta a melegséget a kis lakásunkba, ami a dorm volt, nem volt elragadtatva. Esti programnak egy klubban való fellépést szerveztek be nekünk, ami annak a helynek, valamiféle nyitóbuliján vettünk volna részt. Egész délelőtt otthon felpörögve szedtük össze magunkat, s elindulva az ügynökségre indultunk a kocsiig, ami elvitt minket. Az út, ami unalmas volt, és szenvedésektől teli volt, az alvásba menekített. Persze én hülye azt hihettem, hogy sokáig fog tartani az alvás, ám tévedtem, hamar az ügynökséghez értünk. Kitámolyogtam a járműből és az igazgató irodájáig meg sem álltunk. Legszívesebben eltemettem volna magamat, de nem azért mert itt ólálkodtam hanem, Yura miatt. Zaklatott voltam abból a szempontból, hogy nélküle lépjek be egy szórakozóhelyre, s nem vele. Minden emlékem felélénkült elmémben, ahogy cikáztak jobbra és balra.

- Jimin figyelsz? – szólított fel az ügynökség igazgatója kissé aggódóan. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, bár az hazugság volt. Nem figyeltem, és nem akartam figyelni, de mélyen legbelül reménykedtem – Akkor este tízre legyetek ott. A hely felavatása tizenegykor kezdődik, amikor is, ti léptek fel. Ne feledjétek, hogy dolgozni mentek oda! Holnapra szabadnapot kaptok, attól függetlenül gyertek be. Néhány megbeszélni valónk van a fellépéseitekkel kapcsolatban a jövőhónapot tekintve. – mosolyodott el – Mehettek. És ne feledjétek! Este tízre ott legyetek! – bólintottunk, hümmögtünk, majd elhagytuk a szobát. Ballagtunk, s JungKook Suga kíséretében néhány igencsak érdekes és velem szemben szemrehányó megjegyzést tett, de én azokkal nem foglalkoztam. Ha akart idegesített, ha nem, akkor nem. Sosem törődtem így velük, de újból minden felötlött, amit megint csak észrevett valaki.

- Minden rendben? – érdeklődött Jin, miközben nyúzottnak ható képemet fürkészte. Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, hazudjak vagy igazat mondjak, de Jinnek nem akartam hazudni.

- Nem, egyáltalán nincs rendben semmi. Sem én, sem más. Most mit kéne tennem? – fürkésztem aggódó arcát, miközben igyekeztem elkerülni a többiek pillantásait. Vállaimat megragadta, s az öltözőnkbe vezetett, majd magunkra csukva az ajtót érdeklődően bámult, jelezvén, hogy beszéljek – Van egy lány, Min Yurának hívják, és úgy érzem, hogy vele szemben, valamilyen hülyeséget tettem. – biggyesztettem le ajkaimat, majd a gondolatokból kiszakadva folytattam gyengén ható kommunikációmat – Gyerekkori barátom. Még ovisok voltunk mikor megismertük egymást. Aranyos lány volt, akinek az arcán mindig vigyor volt, s előttem mert csak sírni. – mosolyodtam el az emlékeimen, ahogyan felidéződtek bennem – Tudod, annak ellenére, hogy én akkor az utolsó évem volt ott, Yura mindvégig mellettem volt, mikor elkezdtem a sulit, és természetesen szívesen fogadta a tanácsaimat. De ahogy felnőttünk, úgy kerültünk egymáshoz közelebb. – mély sóhajt véve kergettem vissza az agyamat a jelenbe, ám kétségbeesett képem és hangom nem engedte – Beleszerettem. Nem tudom, hogy mint és hogyan, de megtörtént. És a baj az, hogy az érzéseim mit sem változtak azóta. – sóhajtottam fel, s egyre kínosabbnak kezdtem érezni a helyzetemet.

- Biztos jól van, és tudja, hogy hibáztál, de alkalmat keresel arra, hogy mindent helyrehozz. Ne aggódj miatta. – mosolygott rám biztatón, ami kissé hatást gyakorolt összeomlott elmémnek – Gyere, még sok dolgunk van. – utasított.

- Mindjárt megyek, csak elintézek egy telefonhívást. – mutattam a kezemben lévő készülékre egy halovány mosollyal az arcomon. Bólintott egyet, s magamra hagyott. A megfelelő telefonszámot előkeresve a zöld jelzést elcsúsztatva tettem a fülemhez a készüléket. Pár csörgés után a hangposta kapcsolt, de örömmel töltött el, hogy az ő hangját hallhattam – Yura, itt Jimin. Ne haragudj, hogy csak most hívlak... Tudom, hangposta, de reménykedem, hogy visszahívsz ha ezt meghallgattad. Hiányzol. Tudom, hogy elmentem, vagyis inkább eltűntem, de úgy voltam vele, hogy mind a kettőnknek jobb az, ha nem beszélünk. De tévedtem. Ma este egy új szórakozóhelyen leszek a bandával és szeretném ha ott lennél. Ha ezt meghallgattad hívj vissza. Jimin. – emeltem el fülemtől, s  kinyomtam. A zsebembe téve a készüléket indultam a próbatermünk felé, ahova benyitva már a bemelegített társaságot találtam. A sarokba sétálva egy öt perces gyors bemelegítés után csatlakoztam a többiekhez, így el tudtuk kezdeni a gyakorlást az estére.

Órák teltek el a gyakorlás megkezdése óta, s mint akinek egy csont sem lenne az alsó végtagjában, úgy rogytam össze a fáradtságtól. Nem érdekelt az esti fellépés csak egy valami volt, ami tartotta bennem a reményt, az pedig az üzenetem volt, amire remélhetőleg választ kapok az este folyamán.

- Végeztünk! – kiáltott fel boldogan NamJoon. Nem törődve vele feküdtem továbbra is a padlón, s a mennyezetet fürkésztem sötétbarna szemeimmel. Telefonomat előkapva bámultam a képernyőt, s a tükör felé fordítva fejemet megpillanthattam elnyűtt arcomat, amiről ordított a fájdalom, megvetés és a szomorúsággal vegyített remény. Csak feküdtem, s bámultam, mikor egy ismerős alakot fedeztem fel magam mögött.

- Nem válaszolt. – suttogtam halkan, ám annyira hangosan, hogy a mellém ülő meghallja. Semmit sem reagált, csak bámulta eltorzult képemet, amit próbáltam elfedni.

- Nyugodj meg. Biztos fogsz fele találkozni. Ha nem is ma, de a jövőben biztos! – biztatott, s a kezét felém nyújtva kapaszkodtam végtagjába, aminek segítségével ismét a lábaimon állhattam. Egy szót sem váltva egymással hagytuk el a termet, majd a cuccainkat felkapva indultunk a kocsinkhoz, ami hazafuvarozott minket a gyors készülődés reményében. Hazaérve, természetesen én voltam az első, aki befoglalta a fürdőszobát, így egy gyors tusolás mellett döntve elkezdtem a készülődésemet. A gondolataim kitisztultak, és nem akartam Yurával foglalkozni, hisz ha nem keres, nem reagál a hangpostára, nem szomorkodhatok miatta. 

Amint a tusolással végeztem, a derekamra csavartam egy törölközőt, s a fogaimat megmostam, és a hajamat beállítottam. Ahogyan a képemet bámultam a tükörben, úgy vettem észre, hogy tökéletesre megcsináltam az arcomat, s úgy sétáltam be a szobámba. A kedvem élettelennek titulált, de az sem foglalkoztatott. Valamilyen egyszerű szerelést kikaptam a szekrényemből, s mindent tökéletesnek tudva indultam a nappaliba, ahol még senki sem volt rajtam kívül, csak percekkel később Jin. Egy szót sem szólt hozzám, de tudtam, hogy ismét Yura lenne a beszélgetésünk témája, így én sem hoztam fel, és ő sem. További kínos csendben lévő eltöltött percek után a többiek is elődugták az orrukat, s végül elindulhattunk a klubba, amit nekünk kell felavatnunk.

Furcsa volt, hogy egy ilyen rendezvényen kellett fellépnünk, de amint a helyiségbe beértünk, a hangulat a tetőfokára hágott bennünk. A hormonok felpezsdültek mindannyiunkban, ahogy az ott bolyongó embereket láttuk, főleg lányokat, eléggé aprócska öltözékekben. Az öltözőbe véve az irányt, találkozhattunk ismerős arcokkal, illetve ismeretlenekkel, de mégis boldogsággal töltött el az, hogy egy kicsit ki lehetett kapcsolódni a helyszínen. Az órára pillantva, ami a falon volt még bőven fél tízet mutatott, így még csak a hely hangulatát alapozták meg azok, akik ott voltak. Persze ez hozzájárult ahhoz is, hogy innunk kellett. J-Hope a kezembe nyomott egy Sojus üveget, ami még bontatlan volt, s ahogy kinyitottam, úgy koccintottunk az este kezdetét vétele alkalmával.

Percek teltek el, és vagy egy rekesz Sojut elfogyasztottunk már, s hivatalosan is a megnyitás megkezdődött. Tíz óra volt, s a bulizni vágyó tömegek most kezdtek el a legjobban beszállingózni a szórakozóhelyre, s a zene már hatalmas hangon szólt. Furcsa volt, de mégis kellemes, ahogy az emberek beszélgettek, iszogattak. Más volt, mint egy rendes kétórás koncert. Ültünk, vedeltünk, nevettünk, gyakoroltunk. De ezeket is csak fél órán keresztül tettük meg a nyitástól számítva. Mivel volt fél óránk, így én inkább az utcán töltöttem azt a maradék időt, hogy kijózanodhassak, és ne essek pofára a színpadon. Kínos lenne, de ha már egyszer elengedhetjük magunkat, élünk a lehetőséggel.

Ahogy kisétáltam az épület hátsó bejáratánál az utcára, megcsapott a hűvös nyári szellő, de mégis jól eső érzéssel tisztította ki elmémet, amit néhol fátyolos, üres gondolatok vettek körül. A tömeg csak nyüzsgött, ahogy hallgattam a sikátornak vélt területről a hangzavart. Ennek örömére az órámra pillantottam, ami csak annyit mutatott számomra, hogy öt percem maradt arra, hogy összeszedjem magam, s a megnyitáshoz alkalmas színpadra állhassak teljes valómba.

Ahogy haladtam vissza az öltözőbe, megkaptam a mikrofont, és átnéztük a dalok listáját, amit egy óra alatt le kell zavarnunk. Mindent letudva indultunk a parkett felé, ahol felkonferáltak minket, s a bemutatkozásunkon túl esve, nekikezdtünk az este felturbózásának. Minden jól alakult. Az utolsó számot a közönség, vagyis a bulizók között adtuk elő, így még nagyobb hangulatot sikerült varázsolnunk. Ennek befejeztével, természetesen kaptunk külön asztalt, az egyik VIP sarokban, és a szórakozóhely vendégei voltunk az italok terén.

Minden úgy alakult, ahogy kellett volna, s ahogy a parketten lévőket bámultam, úgy szúrtam ki egy ismerős lányt, ám nem tartottam annyira fontosnak a látványt. Csak ittam, s ittam mint egy gödény, majd egy apró gondolattól vezérelve a mosdó felé vettem az irányt. Ahogy betértem oda gyors elintéztem a dolgomat, s távoztam, ám újból megláttam azt az ismeretlen ismerősnek vélt személyt, de újból az futott át az agyamon, hogy biztos csak az alkohol játszadozik az elmémmel, így nem foglalkoztatott. Visszatértem a srácokhoz, s újabb iszogatásokba kezdtünk, majd körülnézve a táncosok közt sok elvegyült emberrel találtam szembe magammal, akik ismerősek voltak, ám ezt is Sugának kellett összetipornia.

- Srácok, ha tudnátok, hogy milyen jó nőt láttam az előbb elmenni a férfi mosdó előtt. – jött vissza vigyorogva Suga hozzánk. Csak néztem rá, s mindenki szeme hirtelen rám szegeződött. A képzeletbeli kérdésükkel tisztában voltam, de nem érdekelt. Yura óta, nem.

- Most mit kell bámulni? – förmedtem rá a társaságra, s a szőke teljesen beindult mellettem.
- Ő az, ő az! – nyivákolt mellettem, s arra a pontra nézve, a szavaim hirtelen elakadtak a torkomban, ahogy csendre ítéltethettem volna. Előttünk pár méterre álló alakja éppen táncolt, s néha felénk vetve egy pillantást megrökönyödötten álló testén érezhető volt a megvetés, ami felém irányult.

- Ugye csak szívatsz? – akadtam ki az egész társaságra, ahogy számomra idegölő pillantásokat vetettek Yurára.

- Mert? Most min vagy úgy kiakadva kicsike kis Jimin? – viccelődött HoSeok, rekedtes, s kissé izgatott, ittas állapotban lévő hangon.

- Ne higgyétek, hogy hagyom azt, hogy megdugjátok! – jelentettem ki, kissé ittas állapotban, de mégis józanul. Hitetlen, s merev ábrázolással szembetalálva magam fordultam vissza abba az irányba, ahol a lányt láttam, de már sehol sem volt.

- Már miért nem? – kötött belém a legfiatalabb – Tudom, hogy a látványomtól azonnal elalélna,  így felesleges magadnak megszerezni. Az ágyamban fog az este kikötni, és tudod, hogy milyen hangosak szoktak lenni a szobámban. – mosolyra húzva ajkait, majd Yurára pillantva változtak meg arca vonalai.

- Ne merészelj közel menni hozzá! – álltam be elé, s minden erőmmel próbáltam visszatartani. Ismét mosolyra húzva ajkait álltam el előle, s egyik pillanatról a másikra mintha csak egy hallucinációm lett volna. Yura állt mellettem, s egyenesen JungKook ajkaira volt tapadva. A szemeim kitágultak, s ahogy végig néztem az ismerősnek ható lányon, JungKook lefelé vándorló kezét, s így fogott el a düh mámorító érzése.

- Takarodj! – löktem el idegesen Yura közeléből, s ismét hatalmas pupillákkal bámuló szempárokkal találkozott a tekintetem. Öklöm egy mozdulat alatt súrolta arcát, s a földet érve, egy hatalmas pofon csattant az arcomon a lány jóvoltából. Kezét a csattanás után lefogva öleltem magamhoz, mintha nem tudtam volna, hogy legszívesebben a pokolra kívánt volna, abban a szent pillanatban – Yura én... – rám förmedt alakját fürkésztem, s vártam a következő adag pofonomat.

- Engedj el, kérlek. – kissé könnyes szemeit fürkészve engedtem el törékeny mivoltát, s gyönyörű vonásait kezdtem el fürkészni – Nem változtál egy cseppet sem azóta, hogy elköltöztél Busanból. – nevetett fel kínosan, majd ledöbbent alakjainknak hátat fordítva hagyta el a kissé becsiccsentett társaságunkat.

- Mesélj el mindent! – köteleztek mindannyian magyarázatra, s odaterelve az asztalunkhoz, ami telis-tele volt piával, belekezdtem a mesélésbe.

- Yurának hívják, és kicsik voltunk mikor megismerkedtünk. Két évvel alattam járt a suliban, de mivel szoros barátság alakult ki köztünk, megvédtük egymást. Ugyanoda mentünk gimibe, de ott szakadt meg a barátságunk, hogy a Bangtan tagja lehessek. – vettem egy mély lélegzetet, majd ki is fújtam azt – Mielőtt elbúcsúzhattam volna tőle, bevallottam neki, hogy szeretem, teljes szívemből... – néztem körbe a bagázson, s elhűlt, sápadt képek köszöntek vissza rám – Megbeszéltük, hogy az a kapcsolat amit érzek iránta esélytelen a viszonzásra... – hunytam le szemeimet – Búcsú nélkül hagytam hátra Busanba. – csúszott ki minden egyes szó ajkaimon.

- Miért nem mondtad, hogy egy ilyen jó nőt ismersz? – csattant fel a legfiatalabb s ajkait tapogatva vigyorodott el – Jól csókol, azt meg kell mondanom. – jegyezte meg, majd kajánul arra vigyorodott el, ahol Yura tartózkodott. Egy cseppet sem hezitáltam, s a lány irányába eredtem, s kirángattam a tánctérről egyenesen az utcára. Arcáról lerítt a furcsaság, s a méreg, de a levegő lágy lengése kijózanította, s ködös tekintete hirtelen megváltozott.

- Mit akarsz? – fordította el az arcát, s durcásan a képembe vágta a szavait. Nem törődve szavaival közeledtem felé, s derekánál megragadva vontam magamhoz vékony alakját. Arcát hirtelen az én arcom felé kapta, s ajkait fürkészve éreztem, ahogy hívogatóan édes párnái felé kezdenek haladni

éhező párnáim. Ahogy közeledtem, úgy csapott elmémbe a felismerés, hogy milliméterek

választottak el attól, hogy ajkait birtokba vehessem. Tompa elmémet kitisztítva távolodtam el tőle, s kissé kivörösödött arcomat kelletlenül elfordítottam, s elsétáltam – Jimin, várj már. Mi a baj? – kapaszkodott be a csuklómba s ezzel visszatartotta az egész testemet. Felé fordulva csak a vállaimat megvonva néztem esetlenül álló alakját.

- Nincs semmi. Ne haragudj. Túl sokat ittam. – magyarázkodtam. Sem időm, sem energiám nem volt ahhoz, hogy elviseljem azt a sok kérdezősködését, így mindent megelőzve tértem vissza a bárba.
A tömegben elveszve szedtem össze a srácokat, s visszavezettem őket az asztalunkhoz, ahol ködös, és érdeklődő arckifejezésekkel bámultak rám. Semmit sem mondtam nekik, csak lehúztam pár pohár italt, amit sorba kértem ki az asztalunkhoz.
- Jimin, mesélj még valamit arról a gyönyörű szép lányról. – vigyorogva kért meg JungKook, s a sörösüveget a kezében fogva húzta le annak a tartalmát, majd a mutató ujját kiegyenesítve mutatott maga elé. Abba az irányba szegezve tekintetemet döbbentem le. Yura volt az, akire mutatott, s egy igencsak nyálas képű gyerekkel táncolt, és.... smároltak. Mindent félretéve fordultam vissza a legfiatalabb felé, s egyik szemöldökömet felhúzva kérdően néztem rá. Mindenki tekintete hirtelen elsápadt attól, hogy semmilyen érzelmi reakciót nem mutattam a jelenete felé, s csak vártam. Vártam arra, hogy mikor fog csattanni az ostor. De nem kellett sokáig várnom. Pár másodperc elteltével ismét a szavak áldozatául estem.

- Hogy meséljek még? – ismét szemöldökömet felhúzva, kérdőn pillantottam a kérő ember felé, majd egy apró hangot kiadva ajkaim között gondolkodtam el – Tessék, mesélek. – köptem felé szavaimat – Nos, hol is kezdjem... – újból egy aprót gondolkodtam, ám ezt az agya húzása miatt – Tudod, mikor elmentem Busanból, ugyanilyen volt. – kacsintottam rá, majd elindultam a kijárat felé. Ám a lábaim a megfelelő célpontot kikerülve indultam Yura és az ismeretlen srác társaságába, ahol mint egy állat, ütöttem ki az illetőt. Egy halovány mosollyal nyugtázva indultam újonnan a kijárat felé, s elhagyva az épületet minden levegőt kifújtam a szervezetemből – Menj innen. – Köptem magam elé a szavaimat rá sem pillantva a mögém settenkedő lányra. Tudtam, hogy Yura volt az, hiszen a magassarkújának a kopogását megismertem.

- Jimin... – súgta halkan a nevemet, s éreztem, ahogy keze végigcsúszott felkaromtól egészen alkaromig, majd belekapaszkodott a tenyerembe, ezzel felhívva magára a figyelmet. A tapintott területre ránézve húztam ki tenyeremet apró tenyeréből, s felé fordultam.

- Holnap este, gyere át. – suttogtam halkan – De most eressz el, és menj innen. – mélyen a szemébe nézve utasítottam, s egy apró könnycseppet fedeztem fel szeméből kifolyni. Aprócskát nyelve próbáltam a bennem tomboló érzéseket elnyomni, s hátat fordítottam neki. Hiába tettem pár lépést, ismét megragadott, de ezúttal a csuklómnál. Éreztem puha ajkait, s ennek hatására minden porcikámban éreztem a hiányt, a kínt, s a vágyat. Ujjai tapintása egyre haloványabbak lettek, majd már érezni sem éreztem puha bőrét. Ahogy újból visszafordultam, tekintetét fedeztem fel, ahogy tetőtől talpig megnézett. – Yura, menj. – ismét utasítottam, s ez alkalommal engedelmeskedett. Hiába éreztem magam a padlón abban a pár másodpercben, ami az agyamban több óra is volt, vagy napok is lehettek, a szomorú arcát képtelen voltam elviselni. A látványa számomra egy kín volt, ami évekig minden egyes nap a szemem elé tárult, ahogy visszaemlékeztem mindenre. Az utolsó este amit együtt töltöttünk, majd az utána lévő kínzónak ható napok, mikor szó nélkül elmentem, és magára hagytam azt a személyt, akivel sohasem bántam volna így.

Amint már egyedül voltam egy taxit leintve indultam a dormba. Az út kegyetlen volt, ahogy végig néztem Yurán., és az a pillanat percről percre lezajlott a lelki szemeim előtt. Csalódás ért, de mégis vágytam rá. Hiába suhant el a kocsi az épületek, sikátorok és parkok vagy a folyók mellett, egyszerűen képtelen voltam azokat a tényezőket kizárni az elmémből, amik ostoroztak. Percekkel később az elbambult testemet a sofőr zökkentette vissza a valóságba, s rámosolyogva fizettem ki az út összegét, majd kiszállva a járműből indultam be az épületbe.

A szobámig meg sem állva sétáltam, s ahogy beértem azonnal a régi holmijaim között kezdtem el turkálni. Amint megtaláltam a kereset holmikat, azonnal elmerengtem bennük, s minden emlék, ami azokhoz kötött, kissé széthasadt elmémbe behatolt. Csak bámultam, és bámultam a képeket, amiket minden este elalvás előtt végiglapozgattam és mosollyal az arcomon merengtem el az összes apró kis emlékekben. Megállva az utolsó képnél előbukkant bennem egy szösszenet arról az estéről, mikor utoljára láthattam. Szörnyű volt, de annak a képnek a látványa lökött az álmok világába, majd órákkal később a komor valóságba JungKook hisztis hangja, ami a nappaliból jött. Mit sem törődve a hangzavarral fordultam a fal felé, és aludni próbáltam, ám ezt a számításaimat JungKooknak sikerült keresztül húznia. Betört a szobámba mint egy félőrült, s mindent melegséget adó anyagot lehúzott rólam, s orbitális hangoskodásban tört ki.

- Befognád?! – idegesen vágtam a képébe a szavakat, ám diadalittas, kaján vigyort a képén látva, egyre kellemetlenebbül éreztem magam – Mi a faszt akarsz?! – ismét felcsattantam, s vártam válaszát.

- Úristen ha tudnád, hogy milyen jól csókol, ráadásul még a mosdóban meg is volt. – kuncogott. Szemöldökömet felhúzva fürkésztem hazug képét, s vártam a folytatást, hogy mikor verhetek be neki egy nagyobbat. Természetesen várnom sem kellett mert az önelégül vigyor, ami a képére került, egy újabb csapást hordott magával – És tudod, hihetetlen volt azt hallgatnom, ahogy nyögésekkel fűszerezve kántálta a nevemet. – nevetett fel. Egy percig sem haboztam, s az öklöm ismét a képén landolt.

- Attól még, mert a lányok többsége a látványodtól elmegy, és az ujjaidra hivatkoznak a személyes együttlétnél, hogy úristen de jó vagy... – vágtam a képébe enyhén laza, önelégült és ideges hangnemben – De azt tudd, hogy nekem több jó dolgom van a testemmel, mint neked. És tudod, hogy miért? – néztem az arcát simogatóra – Mert én nem csak játszadozom az emberekkel. Na takarodj innen! Bűzlesz az alkoholtól. – fogtam be orromat, majd nevetésre lettem figyelmes, s ajtócsapódásra. Az ablakot kinyitva engedtem be a szobámba a hűs szellőt, s kitekintve a nyitott részen fürkészhettem Szöul utcáit, ami hihetetlen szép volt éjszakánként. Kivilágított utcák, szórakozó helyek, mozik, színházak. Minden volt, amire az ember vágyhatott. S ezek voltak azok, amik nekem hiányoztak azóta, hogy Busant elhagytam. Furcsa volt, hogy egyszer sem rémisztett meg a látványa, a gondolata, de Yura felbukkanása hihetetlen mód felborította a lelkemben lévő nyugalmat, és kételyt. 

A kifele való bámulásnak némi előnye az lett számomra, hogy az elmém kitisztult, s álomba zuhantam ismételten. Az ablak nyitva volt, s a hűs szellő reggelre teljesen lehűtötte a szobámat, de a nap sugarai, amik bejutottak a szobámba felmelegítették a levegőt. Kissé morcosan és nyöszörögve keltem fel, majd a fejemet a nappaliba kidugva érezhettem meg a reggeli finom illatát, amivel máris tele lett a bendőm. Kicsoszogva az étkezőbe szembe találtam magamat a másnapos társasággal, akik nyűgösen falták a reggeli éltető ételüket. Mosolyogva közéjük ülve kezdtem neki a reggeli elfogyasztásának, s annak befejeztével elmosogattam.

- Haver, jól vagy? – tette rá vállamra kezét Suga, s felé fordulva éreztem, ahogy tekintete rémültségről árulkodott. A vállaimat megvontam, hisz nem érdekelt az, hogy mit gondolt. Csak a tudat éltetett, hogy találkozhatok Yurával – Jimin, mi van veled? Teljesen más vagy. – ismét aggodalomban tört ki a szőke.

- Semmi bajom sincs, de ha megnéznéd a hűtőt, rajta van az egyik cetlin, hogy ma én mosogatok. – válaszoltam nemes egyszerűséggel, s az utolsó tányért a szárítóra helyezve töröltem meg a kezeimet egy száraz ronggyal. A szobámba szótlanul besétálva kerestem elő valamilyen utcai göncöt, s azokat magamra véve vártam meg a többieket, hogy elmehessünk az ügynökségre beszámolót tartani, utána had gyakorolhassak és vezethessem le a feszültségemet.

A többiekre perceket vártam, s tudatosítva mindenkiben, hogy összeszedtük magunkat mentünk le a kocsihoz. Beszállva a járműbe a telefonomat előkerestem, s a fülesemet a jack dugóba dugtam. Valamilyen nyugtató zenét keresve dugtam a fülest a hallójáratomba, s elmélyültem a lassú, monoton unottságot sugárzó zenében. Nem tarthatott sokáig ez az idillinek vélt hangulat, hisz megérkeztünk az ügynökségre, ahol a jól megszokott módon az utunkat SuHyuk irodájába vettük. Bekopogás nélkül törtünk be, majd helyet foglalva a kanapén várakoztunk.

- Milyen volt? – érdeklődött miután lerakta a mobilját.

- Jó volt. – válaszoltuk kórusban. Testem megfeszült, ahogy visszaemlékeztem az estére, s ahogy minden egyes porcikám akkor kívánta. Éreztem, ahogy égeti arcomat a fürkészése, ám ügyet sem vetve rá, figyeltem a többiek társalgását.- Nem volt semmi gond a fellépéssel. A nyitás fergeteges volt. Talán kicsit berúgtunk, de szerintem te is úgy vagy vele, hogy megérdemeljük azt, hogy néha elengedjük magunkat, nem igaz? – pillantottam rá a bandánk vezetőjére majd az igazgatóra, aki heves bólogatásban tört ki – De ne fecsegjünk ilyen témáról. Mondtad, hogy a koncertekről akarsz beszélni velünk. – törte meg a csendet Namjoon.

- Ja, igen. Nos, a helyzet az, hogy két koncertet le kellett mondanom, de... – húzta el a szó végét – Így kaptok pihenőnapokat. Eléggé nyúzottak vagytok az utóbbi időben, így menjetek majd haza. A dátumokat még pontosítom, és kifüggesztem az ajtótokra, hogy lássátok. – mosolyodott el – Menjetek, élvezzétek ki a pihenést. – mosolya szélesebbre húzódott, majd a forgószékében helyet foglalt, miközben mi elhagytuk az irodáját. Szétszéledtünk az épületen belül, így én azonnal a próbatermünk felé vettem az irányt, ahol a hifit maximum hangerőre állítva kezdtem el gyakorolni. Hiába volt nappal, és alig múlt dél, én képtelen voltam bármit is csinálni. Az idegeim a tetőfokra hágtak, az érzéseimet a tánccal hoztam rendbe. De nem sokáig élvezhettem ki azt, hogy egyedül lehettem. JungKook önelégül vigyorral a képén száguldott be mellém, s táncolt. Ezt kikerülve sétáltam a hifihez, majd megállítottam a zenét, s távoztam abból a légkörből, amit megzavart. Ám így is az egyedüllétem aligha hatásos volt, és érthető. Utánam jött, s hangja számon kérő volt, ahogy ideges, puffogó alakomat megállította. 

- Figyelj JungKook, nem érdekel a mondandód, és semmi más. Világos?! – emeltem fel kissé hangomat, mire hátrálni kezdett – Tegnap találkozhattam a legjobb barátommal, aki veled smárolt. Tudod, hogy milyen volt nekem? Még a mai napig szeretem, te pedig, mint akinek joga van bármihez velem kapcsolatban, azonnal összetiportál bennem mindent a hazugságaiddal. Nem érdekel, hogy mit próbáltál nekem beadni, mert ismerem jól Yurát, és tudom, hogy más csajt vittél magaddal. Átlátszó vagy JungKook. – köptem elé szavaimat, majd az utcára baktatva sétáltam haza. Nem érdekeltek azok a szempárok, amik az utcán bámulták fedetlen képemet. Ideges voltam, s az az érzés teljes mértékben kiült az arcom összes apró kis vonásaira. Az emberek, akik fotóztak, esetleg kommunikálni próbáltak velem, nem érdekeltek. Kerültem minden pillantást, s csak magam elé bámultam, és az utat bámultam.

Egy étteremnél megállva jöttem rá, hogy éhes vagyok, így betérve az ételt adó helyiségbe valami egyszerűt rendeltem, s amint kihozták, azonnal be is faltam. Miután kifizettem a rendelt ételt, távoztam a helyről, s hazáig meg sem álltam. Hiába telt legalább fél órába a hazautam, kiélveztem az egyedüllétet. Ám amint hazaértem le lettem támadva, hogy milyen felelőtlen egy ember vagyok, hogy óvintézkedések nélkül közlekedek a városban, de ezt is annak a seggfej JungKooknak köszönhetik. Bár velük nem is törődve mentem be a szobámba és összeszedtem a holmijaimat a tusoláshoz, amit tíz perc alatt el is intéztem. Ezután pedig a szobámba mentem, ahol csak kuksoltam, és várakoztam, hogy hátha eljött, s amikor a csengő megrezdült, minden porcikám kívánni tudta, hogy az a személy legyen jelen, akire vágyom.

- Valaki nyisson már ajtót! – Jin igencsak morcos hangja ütötte meg hallójáratomat, s a fejemet a résnyire nyitott ajtón kidugva tartottam szemmel a bejárati ajtót. JungKook heves futására lettem figyelmes, s az ajtó nyitódása egyre kíváncsibbá tett.

Hosszú, barna haja gyönyörűen omolt vállaira, s hátára. Ennek felismerése egy újabb adag ideggörccsel fűszerezte felbolydult elmémet, s a tetteket tudatosítva, rohantam a bejárati ajtóhoz.

- Takarodó! – jelentettem ki nemes egyszerűséggel, majd Yura csuklóját megragadva a szobámba húztam magam után. Elképedten fürkészte az általam szorongatott testrészét, majd egy apró jelzést adva, elengedtem. Kissé aggódva eltávolodtam testétől, s ráfeküdtem az ágyamra – Ne haragudj. – halkan megjegyeztem bocsánatkérésemet, s a plafont fürkésztem minden egyes pillanatban, ami egyre kínosabb légkört hozott a kis zugomba – Figyelj csak... – gondolkodtam el – Nézünk valamilyen filmet? Te választhatod ki. – mosolyogtam rá, s vártam a válaszát.

- Uhm...Rendben! – mosolyodott el úgy, ahogy régen – Legyen a Szerelem az első című film. – kérlelően nézett rám, s várta reakciómat.

- Nem! Esélytelen az, hogy én olyan nyáltengeres filmet végig nézzek. De a kedvedért bekapcsolom. – kotortam elő a laptopot az ágyam alól, s a combjaimra helyezve kerestem meg a betöltendő filmet. A kábeleket az éjjeli szekrényem fiókjából előszedve megkerestem a megfelelő csatlakozókat a plazma tévémen, s azokat csatlakoztatva a már valamennyire betöltött filmet lejátszó laptophoz, elindítottam a filmet – Na nézd, ne fixírozd a képem! – vágtam fejéhez kissé idegesen.

- Ajj most miért? Gonosz vagy! – nyávogta, s hozzám bújt. Jó érzéssel töltött el az, hogy érezhettem közelségét, s hajának illatát, ami egyre jobban a késztetéshez vezetett. Másfél óra elteltével, mikor áment mondhattam az életem megunására, egy hatalmas sóhaj hagyta el résnyire nyitott ajkaimat – Mi a baj? – nézett rám a mellettem ülő, s kissé eltávolodva tőle, mélyen a szemébe néztem.

- Végre, hogy vége van már ennek a nyálas hülyeségnek! – nevettem fel, s egy párnát kaptam a képembe, válaszul.

- Most miért kell gonosznak lenned? – vágta hozzám újból a párnáját, aminek hatására a hátam mögött lévő vánkoshoz nyúltam, s azonnal a vállának dobtam. Elengedni természetesen nem engedtem el, s ahogy ő püfölte a fejemet, úgy dobáltam az el nem engedett párnát a vállának, s az egyik pillanatban annyit vettem észre, hogy Yura a csípőmre került, s arca egyre közelebb kezdett kerülni az enyémhez.

- Yura én... – halkultam el, ahogy ajkaink alig pár centire voltak egymástól. Arcáról lerítt az érdeklődés és az magyarázat adás, így mielőbbi veszekedést elkerülve folytattam azt, amibe belekezdtem – Én sajnálom, hogy akkor ott hagytalak, és egyedül és... – puha ujját ráhelyezte hallgatásként ajkaimra.

- Jimin... – húzta végig arcomon apró kis kezét, s hangján már semmiféle megvetés és düh érződött, hanem kíváncsiság, némi kétellyel és szomorúsággal – Én nem haragszom, csak az, hogy nem hívtál, nem kerestél, még levelet sem írtál... – rakta az ágyra a kezét, ahogy fekvő alakomon ülve, bámult – Nem tudtam, hogy mi van veled, hogy mikor hívhatnálak, vagy bármi. – hajtotta le a fejét. A lelkem ezen szavak hallatán kettészakadt, s éreztem a kínt, ami végig vándorolt egész testemen. A dolgok tekintetében, a hangulatot, és légkört próbáltam jobbá tenni, így a fejem alatt elhelyezkedő puha alvásra alkalmas eszközt egyenest az arca felé irányítottam, s amint eltalálta, azonnal magamhoz szorítottam.

- Ne haragudj, amiért elhanyagoltalak. – hajtottam fejemet a fejére, s erősebben megszorítva törékeny testét folytattam – Amikor bekerültem a többi gyakornok közé, nem gondolkoztam, és nem is hittem volna, hogy szabadidőm sem lesz. Tudom, hogy ez még így sem mentség, és az sem, hogy váratlanul találkoztunk. És engem már az sem érdekel, ha újból arcon csapsz, esetleg lekiabálod a fejem, de még az sem izgat, hogy azelőtt már ezt megbeszéltük, mielőtt szó nélkül leléptem volna. – sóhajtottam, s engedve, hogy az ölemből kiszálljon, egymással szemben foglaltunk helyet az ágyamon – Szeretlek.
- Jimin... – ismét a nevem hagyta el ajkait s a szemembe nézett – Tudod, hogy ez nem lenne jó egyikünknek sem. Barátok vagyunk. Ezt már megbeszéltük. Lehetetlenség lenne. Nekem fontos a barátságunk. Tudod, hogy hogyan állok ehhez, hogy mégis mit gondolok erről. – hallgatott el. Egy szót sem szóltam, csak magamra húztam. Hiába éreztem, hogy kínos mind a kettőnknek, nem akartam elveszíteni. Nem csak azért, mert többet érzek, szimpla barátságnál, hanem mert, ő ismer engem a legjobban. Arcáról lerítt a kétség, s némi érdeklődés aziránt, hogy azok, amiket teszek, miért teszem. Gondolataimat kizárva tapadtam rá ajkaira, s hiába csókoltam, viszonzást nem kaptam. Helyette, egy hatalmasat csattanó hang zengte be a szobámat, s arcomhoz kapva éreztem némi bizsergést – Mégis miért? Jimin, én... – ujjamat ráhelyezve ajkaira, ítéltettem csendre, ám letépve onnan tapintó szervem a fejem lekiabálására készült – Miért akarod ezt? Miért akarod, hogy elmondjam? Miért? – pislogásaim egyre sűrűbbek lettek, s mintha nem értettem volna, hogy ezek mit jelentenek, megráztam a fejem – Jimin, én... – halkult el, s mellém telepedve, majd mellkasomra helyezve fejét halk sóhajokba torkollott minden – Szeretlek. – távolodott el tőlem majd fejét lehajtva ült fel – El akartam volna mondani aznap, mikor a költözést megemlítetted, hogy lehet elmész, és nem tudod, hogy mikor láthatjuk egymást. Összetörtél, érted? Én bíztam abban, hogy találkozhatunk, hogy esetleg még értelme is lenne a dolognak, hogy hátha, de minden egyes alkalommal, és pillanatban tévedtem. Nem hívtál, még emailt sem küldtél, fel sem köszöntöttél. Hiányoztál... – hallgatott el végül. Felülve mellé, apró kis kezeit megfogtam, s újból magamhoz vontam. Sosem szerettem szomorúnak látni, hiszen mindig ő volt, aki biztatott, és megóvott attól, ha volt valami baj. Szerettem, és a hiánya mindent felerősített bennem.

Talán percek telhettek el azóta, hogy egymás kezét fogtuk, s kirángatva egyik kezét az én szorításomból, végigsimította arcom ívét, s lassan ráhajol ajkaimra. Megcsókolt. Az érzés, ahogy ajkait ízlelgethettem, elöntött némi vággyal, így a békítőnek ható csókunkat átvezettem valami egészen másba. Szenvedélyes csókba invitáltam, amit szívesen fogadott.

Alsó ajkamra a legelső adandó alkalommal ráharapott, s egy enyhe nyögés kíséretében váltak el egymástól ajkaink, s ezzel együtt mi is. Arcomra egy halovány mosoly került, s hozzáérve az előbb a fogai között lévő párnámhoz, az ő arcára is ugyan az mosoly került. Ennek tükrében a csodálkozás erősebben ült ki arcomra, s vártam a választ, hogy miért. Tudtam, hogy magyarázkodásba torkollhat az egész társalgás, de az, hogy ott volt velem szemben s ajkaink összeforrtak, mindent és minden hülye gondolatot kitörölt ködös elmémből, amit ő hozott számomra, a látvány, érintése, s csókja.

- Ne haragudj JungKook miatt... – hajtotta fejét vállamra – Ideges voltam, haragudtam rád, és melletted állt, és... – fogtam be ajkai mozgását ajkaimmal, s ismételten egy szenvedélyes, forró, de mégis lágy csókba invitáltam. Szerencsétlenségemre nem tarthatott ez sokáig, mert elvált az ajkaimtól. Szépen lassan ajkait végigvezette arcom ívén, s nyakamon pihentette. Pár másodpercig semmit sem csinált, s egy hirtelen nyomást érezve éreztem, hogy nyakamat birtokba véve kezdte el szívni vékony bőrömet. Apró morajok hagyták el ajkaimat, s ennek hatására bele is harapott a nyakamba. Erősen ható kéjes sóhaj hagyta el szám, s egyre nagyobb késztetést hozva testemre, kezemet végig vezettem gerincén, egészen formás fenekéig, amibe belemarkoltam, s egy nyögést kiadva ajkai közül préselt ki forró levegőt hideg bőrömre.

Ezt megunva fordítottam a helyzeten, s újból ajkait támadtam meg párnáimmal. Ajkai édes íze felforrósította testem hőmérsékletét, s eljuttatott odáig, hogy az alattam vigyorgóan csókoló lányt, mindenével együtt, kívánjam. Belemélyülve a csókba, törtem utat magamnak, hogy nyelveink ismét összeforrjanak, ám ezt Yura félbeszakította.

- Te most kínozni akarsz? – ültem fel, s húztam magammal lomha testét.

- És ha igen? – kuncogott fel. Lassan közeledtem felé, ám puha ujjait ráhelyezte kiéhezett párnáimra, és ellökött – Tudod, ennyivel nincs megbocsájtva az, hogy még egy búcsúlevelet sem hagytál, hogy ne keresselek. Haragszom. És remélem, hogy ezt megérted. – állt fel mellőlem, s kimért lépésekkel készült elhagyni a szobám területét. Nem hezitáltam, és a gondolataimat is kihajítottam az ablakon. A csuklóját megragadtam, s visszahúztam, aminek hatására rám esett. Esetlenül nézett szemeimbe, s tenyeremet puha arcbőrére helyezve tapasztottam ajkaimat újult erővel az övéire. Ezt elfogadva mélyítettük el csókunkat, s percekkel később levegő hiányában elváltak egymástól puha ajkaink. 

- Min vigyorogsz? – érdeklődtem, s éreztem ahogy csípőmre ült. A szemeim kikerekedtek, ahogy ajkait megéreztem ajkaimon, s újból harapdálni kezdte azt, míg csípőmön apró mozgásokat végzett. Néhol aprókat felnyögtem, lélegzetvételeim száma emelkedett. Ajkaimról ismét nyakamra tévedt párnái újbóli szívásokkal lepték el a vékony bőrömet, aminek hatására hangosabb nyögések, morgások hagyták el ajkaimat. Szépen lassan, és ráérősen csókokkal vegyítve vándorolt kulcscsontomra, s azt végig csókolva pólóm alá nyúlt, s ujjai puhaságát fedezhettem fel bőrömön, ahol össze-vissza cikáztak ujjai, majd felsőm szegélyénél megállapodva vettem az adást, s leszedtem magamról a felsőmet. Hiába akartam ajkaira tapadni, úgy ahogy voltam visszalökött vízszintesben. Ajkai csókokkal lepték el újból kulcscsontomat, majd mellkasomat, s egészen bokszerem szegélyéig érezhettem puha párnáit. S ahogy ajkai mozogtak felsőtestemen, puha ujjai sem tétlenkedtek, hiszen járkáltak össze-vissza, de legvégül mégis az alsómba belekapaszkodva hagyott mindent abba. Felemelkedett s mélyen szemeit belevéste szemeimbe, s azzal a lendülettel fordítottam az állásunkon.

Mint egy kiéhezett ragadozó úgy kaptam ajkai után, s úgy faltam, mintha az életem múlt volna rajta. Csak csókoltam, ás élveztem azt, ahogy kezem végig szánkázott bőre puhaságán, s néhol elcsípve egy-egy nyögést haraptam rá alsó ajkára óvatosan. Ajkaimmal egyre lejjebb csúsztam, s nyakán megpihentetve azt, szívni kezdtem bőrét. Újabb halk, visszafojtott nyögéseket hallatott, amikkel egyre jobban elérte azt, hogy kívánni tudjam. Egyik kezemet feje mellett megtámasztottam, s a másikkal pedig felsője alá nyúltam, és apró érintésekkel értem lapos hasához. Majd végigvezetve oldalán ujjaimat, a felsője szegélyéhez kaptam, s azonnal letéptem róla a felesleges anyagot, ezzel kilátást nyerve tökéletes alakjára, s formás kebleire.

Kezeit feje felé fogva vezettem ajkaimat egyre lejjebb testén, s rövidnadrágjánál testén, s rövidnadrágjánál megállva elmosolyodtam. Az ösztönöm azt súgta, hogy azonnal szakítsam le róla az anyagot, és támadjam le, de úgy éreztem, hogy az lenne a fair, ha ugyanannyira megkapná azt, amit velem művel percekkel korábban. Ám mindent elvetve ragadtam meg farmer rövidnadrágját, s ráérősen leszedve róla, azonnal visszatértem ajkaira, míg kezemet, a domborulatát elfedő anyagba helyeztem, s izgatni kezdtem, a már így is kikészült állapotú lányt. Két ujjamat nyílásába vezetve folytattam izgatását, amit az állandó nyögéseivel fűszerezett, miközben ajkaink összeforrtak. 

Levegő hiánya miatt elváltam egymást ajkain, s kezeimet szabaddá téve álltam fel az ágyról, majd mindent lekapva magamról egy kaján vigyor kíséretében folytattam tevékenységemet. Lágyan utat törve szájába kezdtem el ízlelőszervével játszadozni, majd újból szabaddá téve kezemet, tapasztottam rá, még elfedett melleire. Megkapaszkodva a hátába, szabadítottam meg a zavaró tényezőtől, s azonnal játszadozni kezdtem fedetlen felsőtestével. Ajkaimat rávezettem egyik mellére, s mellbimbójával játszadozni kezdtem, néhol ráharaptam, megnyaltam, de kezemmel a másik mellét megmarkoltam, s úgy értem el azt, amit akartam. Sikoly. Mintha egy apró érintés lett volna, de mégis hatalmas dolgot tud kiváltani az emberből. Ugyanezen tettek megismételve haladtam hasán egyre lejjebb, majd az utolsó zavaró anyagot leszakítva róla újból egy kaján vigyor ült ki a képemre. Combja belső részén végighúzva ujjamat, hagytam, hogy teste megremegjen az izgató érzéstől, s háta ívbe feszüljön, ahogy teljes hosszamat belevezettem. Kissé furcsa érzések fogtak el, de észbe kapva azonnal mozgásba lendültem. 

Csípőmet lassan mozgattam, hogy az érzést megszokjuk, majd úgy kezdtem egyre gyorsabb mozgásokba. Yurára dőlve nyakát azonnal szívni kezdtem, s közben kéjes nyögéseket hallatott dús ajkai közül. S ahogy a lökéseim felgyorsultak, úgy éreztem meg pár helyen égető érzést a hátamon. Eltávolodva tőle, de mégis mozogva bámultam kicsit könnyes, ködös tekintetét, amit a hormonok vettek át. Arcára kiült a mosoly, amit nem bírtam felfogni, de mégis egy ösztönt sugallt, így újabban elkezdtem még gyorsabb tempóra váltani. Ezzel együtt éreztem, hogy teste újból évbe feszül, levegő vétele szaporább, s nyögései egyre hangosabbak, ahogy nekem a morgásaim. Furcsamód élveztem hallgatni, ahogy a nevemet sikongatta kéjesen.

Pár lökést téve, forróságot kezdtem el érezni a hímvesszőm körül, így még pár lökést téve, éreztem, ahogy partnerem is ugyanígy tesz – elment. Lökéseimet lassabbra vettem, majd mikor teljesen leálltam kihúztam tagomat, s melléfeküdtem. Ziháltam, s testemet ellepte az izzadság, ahogy az övét is. Mellkasomra helyezte fejét, s úgy nézte borzos hajamat, s izzadtság cseppektől teli arcomat.

- Szeretlek, és miattad jöttem ide, hogy ezt elmondjam. – súgta halkan, majd pihegő testét a takarómmal letakarva, s egy csókot nyomva ajkaira aludtunk el.

Születésnapi sztriptíz

Mindennaposnak számított nekem az, hogy hívnak különböző bulikba táncosnak. De az utóbbi hívást még a rémálmaimban sem képzeltem volna el valósnak. Jung HoSeok vagyok utcai táncos, s egy tánc csoport tagja, ahol mindenki ismer mindenkit.
Mint minden, ez a keddi napom is rémisztően kezdődött. Korán reggel az igazgatónőként nevezett MinAhoz kellett bemennem, leadnom a papírjaimat, hogy hivatalosan meggyógyultam, s képes vagyok folytatni azt, amit elkezdtem.
Órák teltek el a reggeli finomnak ható beszélgetésünk óta, s ismét az irodájába hivatott. Unottan, kissé dühösen trappoltam az irodahelyiség felé, és várakoztam a kopogásom után, másodperceket. Ingerülten nyomtam le a kilincset, majd beléptem azon a beinvitálást kerülve.

- Hívattál? – flegmán a képébe vágva a kérdésemet ültem le vele szemben.
- Tessék. – nyomott a kezembe egy nyomtatványt, s az olvasására kényszerített. Átfutva a tartalmát emeltem rá fejemet, s vártam a továbbiakat – Nos, az a helyzet, hogy beugró táncos kell. – bökte ki a számomra legirritálóbb, és legkínosabb, idegesítőbb dolgot.

- Miről lenne szó? – vetettem rá egy érdeklődéstől bűzlő arckifejezés, s továbbra is vártam.

- Születésnapra kell elmenned péntek este... – húzta tovább az agyamat a körítésével – sztriptízelned kell. – fejezte be végül. Arcom mint a fal, olyan fehérré változott.

- Nem! – tiltakoztam – Lehetetlen, hogy olyat tegyek, amihez semmi közöm! – álltam fel a görgős székről, majd hátrálni kezdtem. MinAh okos húzása viszont megállított – Miért én?! – szörnyülködtem – MinHo tökéletes alany lenne ehhez a feladathoz. Miért én? – sóhajtottam, s vettem a mély lélegzeteket.

- Azért, mert aki lenne az beteg. MinHonak aznap estére van munka, Te pedig jó táncos vagy, és a tiéd a megtiszteltetés, hogy ott részt vehess. – mosolygott rám ezzel mindent lezárva.

- Nem. – válaszoltam egyszerűen – Ezt még a te kedvedért sem fogom elvállalni, mert számomra ez nem ér annyit, hogy hülyét csináljak magamból. – magyarázkodtam, de valamilyen módon próbált MinAh nyugtatgatni. – Mit akarsz? – vágtam hozzá idegesen a szavaimat.  
- HoSeok kérlek, én... – hallgattattam el azzal, hogy közbeszóltam.
- MinAh, ne kezd el. Tudom, hogy miért hoztál ide évekkel ezelőtt, és ezzel azt is tudom, hogy miért hoztad létre ezt az egyesületnek nevezhető táncosokból álló csoportot. Figyelj. – távolodtam el tőle, amennyire csak lehetett – Nem a gimiben vagyunk, ahol még együtt voltunk. Tudod, hogy ami akkor volt, már rég elmúlt. Ne játszd el azt, ami akkor volt. És ne, ne mondj most semmit, ami a múlthoz tartozik. Nem érdekel. Eldobtál magad mellől, majd felkerestél, hogy alapítasz egy céget, én pedig belementem, hogy tag lehessek, hogy valamit kezdjek magammal, és éljem az életemet. Nem miattad mentem bele. – vallottam be mindent közönyösen, undorodva, s kissé durván.

- HoSeok, tudom, hogy akkoriban hülyén viselkedtem veled. Tudom, hogy mindent elrontottam, de akkor is, őszintén kérlek, hogy bocsáss meg nekem. – könyörgött.

- MinAh, most ne menjünk bele. Amikor Hyunával láttál a folyosón beszélgetni, kiakadtál, elküldtél a fenébe, és én ennek hatására itt fejeztem be a gimit. És miután idejöttél, felkerestél, és most itt tartunk. Szóval most ha nem haragszol, én megyek, mert most jönnek a kicsik. – indultam az ajtó irányába, majd visszafordultam – És a héten lévő óráimat mond le, ugyanis nem jövök be. – vágtam újból a képébe, s elhagytam az irodáját. Lépteimet egészen a nekem kiszabott próbateremig nem lassítottam, majd az ajtót megpillantva lassítottam lépteim tempóján. Az ajtónál megállva hallgatóztam, ahogyan a gyerekek nevetgélnek, s várják azt, hogy újra tanítsak nekik valamit. Ez volt az, ami minden alkalommal kényszerített arra, hogy betegyem ebbe a frusztrált környezetű helyre a lábaimat. A kilincsre helyezve a kezemet nyomtam le, majd húztam a testem irányába a falapot. Bepillantást nyerve a sok kisgyermek látványától teli terembe, hatalmas vigyor került az arcomra – Sziasztok! – mosolyogva köszöntem nekik, majd körém állva ölelgettek – Nos, akkor tanulhatunk valami újat? – önfeledt boldogsággal kérdeztem meg a kicsiket, akik hatalmas ujjongásba kitörve egyeztek bele a kérdésembe.

Pár perces beszélgetés után, hogy megalapozzuk a hangulatot kezdtünk el bemelegíteni, majd a szivacsot elővéve kértem meg őket, hogy akrobatikázzanak. Ismét újabb boldogságrohamba kitörve kezdték el a különböző gyakorlatokat, majd miután megunták, egy új lépéssorba belefogva tanítottam őket, amit jól fogadtak. Órákkal később búcsút véve tőlük sétáltam az öltözőbe, s a tusoló alá állva lemostam magamról az aznapi próbáról rám ragadt izzadtságot.

Megtörölve alakomat vettem tiszta ruhát magamra, s indultam haza. Hiába sétáltam nem fért a fejembe az, hogy minek kellene hülyét csinálnom magamból, ha már más is megtehetné. Ezen elmélyült gondolatok elterelésére MinAh szolgált, aki a kocsijában ült, s mellémérve dudált. Ránézve egy fintorral a képemen szálltam be mellé a járműbe, s az övet bekapcsolva kezdtem el fürkészni az előttem lévő aszfaltot, amin haladtunk.

- Ne haragudj, kérlek... – kezdett el a bocsánatomért esedezni, amit teljesen kizártam az elmémből. Nem figyeltem a további sajnálkozására, vagy még arra sem, hogy legtöbbször az unott képemet bámulta az út helyett.

- Itt rakj ki. – kértem meg, majd leparkolt, és értetlenkedve bámulta visszanéző alakomat. Az ajtót becsapva mogorva képemmel hagytam hátra, s egy utcát sétálva megérkeztem az otthonom felé. A megfelelő emeletre battyogva nyitottam be kis kuckómba, ahol a szobámat vettem célba.

Napokig csak feküdtem az ágyamon, ki sem dugva a képemet a lakásomból, s csütörtök este összeszedve magam indultam egy szórakozó helyre, ahol egy csinos lány társaságában elfogyasztottam pár pohár italt, majd felinvitálva magamhoz, eltöltöttünk egy forró éjszakát. Persze azonnal távozott az eset után, így egyedül maradtam a szobámban.

A fejem kegyetlen módon lüktetett annak ellenére, hogy az este folyamán két pohár bort ittam meg emlékeim szerint, hogy kibírjam a mai napom kegyetlenségeit. Attól még, mert a nap ragyogott, az elmém borús volt. Hiába volt reggel, és az egész nap előttem állt a készülődés miatt.

Hosszas gondolkodás után magamra kaptam egy egyszerű szettet, amivel az egész napomat kibírhattam a városban. A bakancsot a lábaimra kapva siettem ki az emeletes házból, és elindultam a vakvilágba, valamiféle elfoglaltságot találni magamnak. Ennek hatására egy hirtelen ötlettől vezérelve a legelső baseball gyakorlópályánál megálltam, és benéztem, hogy esetleg van-e szabad hely, amit használhatok. Szerencsémre, már amennyire lehetett azt nevezni, egy csinos lány sétált el mellettem, s a képembe vágta a kérdését, hogy megyek-e én, és elfoglalom-e a pályát. Egyet bólintva adott át mindent a kezembe, s le is lépett a helyszínről. Elfoglalva a kijelölt terepet, kezdtem el levezetni a napokban felgyülemlett feszültséget, amit a munka okozott számomra. Sosem tartottam magamat rossz táncosnak, de, hogy egy olyan helyzetben kell helytállnom, amihez egy fikarcnyit sem értek, teljes mértékig fel bírt bosszantani. MinAh természetesen hozta a formáját, hogy leégethessen, így nem is akartam vele nagyon szembe szállni. Jobbnak láttam, ha minden e-heti próbát, gyakorlást lemondok, hiszen nekem ehhez több kell, puszta gyakorlásnál, egy óránál, hogy menjen. Nem voltam sosem az a gyáva alak, de ezzel a kéréssel megfogott.

Órák teltek el azóta, hogy beléptem a gyakorló pályára, s egy jelző hang megerősítette azt, hogy letelt az az óra, amennyi időt ott tölthettem. Minden holmit amit használtam visszatettem a helyére, majd távoztam. Az utamat egyértelműen egy étterem felé vettem, ahol a rendelésemet azonnal leadva várakoztam. Alig fél óra elteltével, egy kedves pincérnő hozta ki az asztalomhoz a rendelt ételt, majd kedves mosollyal átadva távozott. Jól eső érzéssel fogyasztottam el az összes falatot, s azonnal kifizetve az egész menüt, leléptem.

Hiába való volt a sietségem, este tíz óráig, még rengeteg időm volt. Szám szerint hat órám. Minden pillanatot kihasználva az esti bénázásomra bementem arra az ügynökségre, amit MinAh vezetett, s a próbaterembe betérve elkezdtem gyakorolni. Nem sürgetett senki, nem zaklatott egy lélek sem, így mindent átgondolva nagyjából eltáncoltam azt, amit DaeHyun mondott, és nagyjából mutatott. Az idegeim pattanásig feszültek, miután tudatosult bennem, hogy haza kéne indulnom, és készülődnöm is kéne.

A leghamarabbi buszra felszállva utaztam pár megállót, majd az emeletes házaknál leszállva kerestem meg a megfelelő épületet, s betérve a C épületbe a harmadik emeletig ballagtam. A kulcsot előkotorva raktam a zárba, majd elfordítva nyitottam be a lakásomba. Mindent ledobva magamról indultam a szobámba, ahol előkerestem egy fehér törölközőt, s a fürdőszobába indultam. A tusolótálcára állva engedtem meg a forró vizet a tarkómra, s vártam, hogy a hátamon lefolyjon. 

Percekig álltam, s álltam, vártam valamilyen jelet, ami az estém lemondásához is vezethetett volna, de sajnos ráfáztam. Kimászva a tusolóból megtörölköztem, s csípőm köré csavartam az anyagot. A tükör elé állva a hajamat beállítottam, s a fogaimat is megmostam, ahogy az elnyűtt képemet is. Megfelelőnek titulálva magamat, indultam a szobámba, ahol magamra vettem egy bokszert, s rávettem azokat a darabokat, amik DaeHyun számára lettek elkészítve.

Magamra aggatva mindent, összepakoltam a sporttáskámba, s a kabátomat magamra kapva siettem. A késés szélén álltam, így a tömegközlekedést kizárva a kocsim felé vettem az irányt, s beülve a járműbe azonnal a motor zúgását részesítettem előnybe.

A gázra taposva siettem a helyszínre, s a zöldhullámokat elkapva fújtam ki a levegőt ami a tüdőmben rekedt.

- HoSeok, megérkeztél a megfelelő helyre? – szólalt meg a telefon túlsó végén a főnököm. Válasz helyett csak hümmögtem, s az épületbe sétáltam.

- Most lerakom. Ne aggódj, minden rendben lesz. Hétfőn beszélünk. – nyomtam ki a készüléket, majd a lift felé vettem az irányt.

A kilencedik emeletre érve kerestem meg a megfelelő ajtót, s azon becsengetve várakoztam. Frusztráló volt, s egyben kíváncsisággal teli. A ruha, ami a testemet fedte szoros volt, és szűk, de a szerencse sokszor mellettem volt, így a sporttáskámba rejtettem pár ruhadarabot, amit a műsor után szerencsésen magamra tudok kapni, ha nem zavarnak meg.

Az ajtó kinyílt, s az a lány nyitott be, akivel a pályán találkoztam. Halovány mosoly az arcán ugyanolyan gyönyörű volt, mint amilyen akkor, mikor a kezembe nyomta az eszközöket. A kezét felém nyújtva mutatkozott be, majd beinvitált a lakásba, ahol el kellett végeznem a munkát, amit Daenek kellett volna. Besétálva síri csönd keletkezett a négy fal között, majd egy hangos sikítás kíséretében tapasztottam füleimre a tenyereimet.

- Megjött! – kiáltott fel az egyik lány, majd egy rózsaszín szalaggal rendelkező, tiarás lány kapta felém a fejét. Az arcom kissé elvörösödött a látványától, hiszen nem mindennap találkoztam olyannal, mint amilyen ő volt. Meg sem szólalva dobtam le a táskámat az egyik elhagyatott sarokba, majd a kabátomat leszedve magamról indultam a táncparkettnek nevezhető helyiségbe, ahol az összes ünneplő, és az ünnepelt ült, s egy pohár pezsgőt szorongattak.

Enyhe mosolyt húzva ajkam szélére indutam a hifihez, ahol a megfelelő zenét bekapcsolva kezdtem neki az este további részébe. A jelenlévők hatalmas ujjongásba törtek ki, ahogy a táncot elkezdtem. Kissé kínosnak éreztem az egész szituációt, de ahogy belelendültem, úgy került le rólam a felsőm, s úgy éreztem meg egy csomó kezet a felsőtestemen. Az egyik lány kezéből kivéve egy poharat, húztam le annak a tartalmát, s úgy lett a hangulatom egyre jobb.

A zene csak úgy tombolt a lakásban, s minden ott lévő életkedve a maximumra hágott. Ennek örömére a célpontnak megnevezett születésnaposhoz indultam, s egy igencsak túlfűtött táncot lejtettem előtte, aminek az eredménye végül az lett, hogy az ünnepelt nyakára csepegtettem egy kis italt, s lenyaltam nyakáról, majd ajkaira rátapadtam. Egy hosszú heves csókot váltva, értem el mindazon reakciót, amit vártam. Eltávolodva a lánytól a fülébe suttogtam, s érdeklődtem az estét illetően, ám nem volt számára nagy kaland, de mint ahogy mondta, ennél jobb nem is lehet. Ismét rátapadva nyakára haraptam bele egy kicsit, s kéjes sóhaj kikényszerítve ajkai közül újból a fülébe suttogtam a kérdésemet, ám erre már másképpen válaszolt, de mégis ugyanúgy. Combomon apró tapintásokat kezdtem el felfedezni, ahova végül ránéztem, s az észrevételem kifejezetten tetszett. A keze a nadrágom övén pihent, amit szép lassan és ráérősen szedett széjjel, majd lehúzva az anyagot szabadított meg a szűkös kínoktól.

- Mire vagy még kíváncsi? – szűrtem fogaim közt kérdésemet fülébe, amitől hirtelen megremegett az egész teste. Újabb kezeket fedeztem fel amik végigjárták a felsőtestemet, majd a nadrágtól teljesen megszabadulva, ismét táncolni kezdtem. Furcsa volt, de mégis boldogság. Valamiféle idegen érzés kerített hatalmába, ami ösztönzött arra, hogy még egy csókot kérjek tőle. Ám nem tettem meg. Ránéztem a vándor útra kelt kezére, s egy igencsak önelégült vigyorral a képemen beszéltem hozzá – Te most erre vagy kíváncsi? – mutattam az előbb tapintott területre, mire félve, de bólintott. A hangulat a tetőfokra hágott, s én mint úriember, s egy szál bokszerben álló, gondoltam egyet, s az ünnepeltet felkapva a hálószobáját kezdtem el keresni. Beérve a szobába ráfektettem az ágyára. Felé kerekedve újból az ajkait támadtam, s a külső hangokat kizárva éltem át egy csodás estét.

Másnap természetesen újabb fejfájással ébredtem, de egy csodálatos lány mellett, aki nem csak hogy szép, de még az ágyban is jó. Örömmel tudatosult az elmémben, hogy miután teljesen kijózanodtunk, egy rendes találkozóra meghívtam, s így minden múltba veszett gyötrelmem, odaveszett.