Születésnapi sztriptíz

Mindennaposnak számított nekem az, hogy hívnak különböző bulikba táncosnak. De az utóbbi hívást még a rémálmaimban sem képzeltem volna el valósnak. Jung HoSeok vagyok utcai táncos, s egy tánc csoport tagja, ahol mindenki ismer mindenkit.
Mint minden, ez a keddi napom is rémisztően kezdődött. Korán reggel az igazgatónőként nevezett MinAhoz kellett bemennem, leadnom a papírjaimat, hogy hivatalosan meggyógyultam, s képes vagyok folytatni azt, amit elkezdtem.
Órák teltek el a reggeli finomnak ható beszélgetésünk óta, s ismét az irodájába hivatott. Unottan, kissé dühösen trappoltam az irodahelyiség felé, és várakoztam a kopogásom után, másodperceket. Ingerülten nyomtam le a kilincset, majd beléptem azon a beinvitálást kerülve.

- Hívattál? – flegmán a képébe vágva a kérdésemet ültem le vele szemben.
- Tessék. – nyomott a kezembe egy nyomtatványt, s az olvasására kényszerített. Átfutva a tartalmát emeltem rá fejemet, s vártam a továbbiakat – Nos, az a helyzet, hogy beugró táncos kell. – bökte ki a számomra legirritálóbb, és legkínosabb, idegesítőbb dolgot.

- Miről lenne szó? – vetettem rá egy érdeklődéstől bűzlő arckifejezés, s továbbra is vártam.

- Születésnapra kell elmenned péntek este... – húzta tovább az agyamat a körítésével – sztriptízelned kell. – fejezte be végül. Arcom mint a fal, olyan fehérré változott.

- Nem! – tiltakoztam – Lehetetlen, hogy olyat tegyek, amihez semmi közöm! – álltam fel a görgős székről, majd hátrálni kezdtem. MinAh okos húzása viszont megállított – Miért én?! – szörnyülködtem – MinHo tökéletes alany lenne ehhez a feladathoz. Miért én? – sóhajtottam, s vettem a mély lélegzeteket.

- Azért, mert aki lenne az beteg. MinHonak aznap estére van munka, Te pedig jó táncos vagy, és a tiéd a megtiszteltetés, hogy ott részt vehess. – mosolygott rám ezzel mindent lezárva.

- Nem. – válaszoltam egyszerűen – Ezt még a te kedvedért sem fogom elvállalni, mert számomra ez nem ér annyit, hogy hülyét csináljak magamból. – magyarázkodtam, de valamilyen módon próbált MinAh nyugtatgatni. – Mit akarsz? – vágtam hozzá idegesen a szavaimat.  
- HoSeok kérlek, én... – hallgattattam el azzal, hogy közbeszóltam.
- MinAh, ne kezd el. Tudom, hogy miért hoztál ide évekkel ezelőtt, és ezzel azt is tudom, hogy miért hoztad létre ezt az egyesületnek nevezhető táncosokból álló csoportot. Figyelj. – távolodtam el tőle, amennyire csak lehetett – Nem a gimiben vagyunk, ahol még együtt voltunk. Tudod, hogy ami akkor volt, már rég elmúlt. Ne játszd el azt, ami akkor volt. És ne, ne mondj most semmit, ami a múlthoz tartozik. Nem érdekel. Eldobtál magad mellől, majd felkerestél, hogy alapítasz egy céget, én pedig belementem, hogy tag lehessek, hogy valamit kezdjek magammal, és éljem az életemet. Nem miattad mentem bele. – vallottam be mindent közönyösen, undorodva, s kissé durván.

- HoSeok, tudom, hogy akkoriban hülyén viselkedtem veled. Tudom, hogy mindent elrontottam, de akkor is, őszintén kérlek, hogy bocsáss meg nekem. – könyörgött.

- MinAh, most ne menjünk bele. Amikor Hyunával láttál a folyosón beszélgetni, kiakadtál, elküldtél a fenébe, és én ennek hatására itt fejeztem be a gimit. És miután idejöttél, felkerestél, és most itt tartunk. Szóval most ha nem haragszol, én megyek, mert most jönnek a kicsik. – indultam az ajtó irányába, majd visszafordultam – És a héten lévő óráimat mond le, ugyanis nem jövök be. – vágtam újból a képébe, s elhagytam az irodáját. Lépteimet egészen a nekem kiszabott próbateremig nem lassítottam, majd az ajtót megpillantva lassítottam lépteim tempóján. Az ajtónál megállva hallgatóztam, ahogyan a gyerekek nevetgélnek, s várják azt, hogy újra tanítsak nekik valamit. Ez volt az, ami minden alkalommal kényszerített arra, hogy betegyem ebbe a frusztrált környezetű helyre a lábaimat. A kilincsre helyezve a kezemet nyomtam le, majd húztam a testem irányába a falapot. Bepillantást nyerve a sok kisgyermek látványától teli terembe, hatalmas vigyor került az arcomra – Sziasztok! – mosolyogva köszöntem nekik, majd körém állva ölelgettek – Nos, akkor tanulhatunk valami újat? – önfeledt boldogsággal kérdeztem meg a kicsiket, akik hatalmas ujjongásba kitörve egyeztek bele a kérdésembe.

Pár perces beszélgetés után, hogy megalapozzuk a hangulatot kezdtünk el bemelegíteni, majd a szivacsot elővéve kértem meg őket, hogy akrobatikázzanak. Ismét újabb boldogságrohamba kitörve kezdték el a különböző gyakorlatokat, majd miután megunták, egy új lépéssorba belefogva tanítottam őket, amit jól fogadtak. Órákkal később búcsút véve tőlük sétáltam az öltözőbe, s a tusoló alá állva lemostam magamról az aznapi próbáról rám ragadt izzadtságot.

Megtörölve alakomat vettem tiszta ruhát magamra, s indultam haza. Hiába sétáltam nem fért a fejembe az, hogy minek kellene hülyét csinálnom magamból, ha már más is megtehetné. Ezen elmélyült gondolatok elterelésére MinAh szolgált, aki a kocsijában ült, s mellémérve dudált. Ránézve egy fintorral a képemen szálltam be mellé a járműbe, s az övet bekapcsolva kezdtem el fürkészni az előttem lévő aszfaltot, amin haladtunk.

- Ne haragudj, kérlek... – kezdett el a bocsánatomért esedezni, amit teljesen kizártam az elmémből. Nem figyeltem a további sajnálkozására, vagy még arra sem, hogy legtöbbször az unott képemet bámulta az út helyett.

- Itt rakj ki. – kértem meg, majd leparkolt, és értetlenkedve bámulta visszanéző alakomat. Az ajtót becsapva mogorva képemmel hagytam hátra, s egy utcát sétálva megérkeztem az otthonom felé. A megfelelő emeletre battyogva nyitottam be kis kuckómba, ahol a szobámat vettem célba.

Napokig csak feküdtem az ágyamon, ki sem dugva a képemet a lakásomból, s csütörtök este összeszedve magam indultam egy szórakozó helyre, ahol egy csinos lány társaságában elfogyasztottam pár pohár italt, majd felinvitálva magamhoz, eltöltöttünk egy forró éjszakát. Persze azonnal távozott az eset után, így egyedül maradtam a szobámban.

A fejem kegyetlen módon lüktetett annak ellenére, hogy az este folyamán két pohár bort ittam meg emlékeim szerint, hogy kibírjam a mai napom kegyetlenségeit. Attól még, mert a nap ragyogott, az elmém borús volt. Hiába volt reggel, és az egész nap előttem állt a készülődés miatt.

Hosszas gondolkodás után magamra kaptam egy egyszerű szettet, amivel az egész napomat kibírhattam a városban. A bakancsot a lábaimra kapva siettem ki az emeletes házból, és elindultam a vakvilágba, valamiféle elfoglaltságot találni magamnak. Ennek hatására egy hirtelen ötlettől vezérelve a legelső baseball gyakorlópályánál megálltam, és benéztem, hogy esetleg van-e szabad hely, amit használhatok. Szerencsémre, már amennyire lehetett azt nevezni, egy csinos lány sétált el mellettem, s a képembe vágta a kérdését, hogy megyek-e én, és elfoglalom-e a pályát. Egyet bólintva adott át mindent a kezembe, s le is lépett a helyszínről. Elfoglalva a kijelölt terepet, kezdtem el levezetni a napokban felgyülemlett feszültséget, amit a munka okozott számomra. Sosem tartottam magamat rossz táncosnak, de, hogy egy olyan helyzetben kell helytállnom, amihez egy fikarcnyit sem értek, teljes mértékig fel bírt bosszantani. MinAh természetesen hozta a formáját, hogy leégethessen, így nem is akartam vele nagyon szembe szállni. Jobbnak láttam, ha minden e-heti próbát, gyakorlást lemondok, hiszen nekem ehhez több kell, puszta gyakorlásnál, egy óránál, hogy menjen. Nem voltam sosem az a gyáva alak, de ezzel a kéréssel megfogott.

Órák teltek el azóta, hogy beléptem a gyakorló pályára, s egy jelző hang megerősítette azt, hogy letelt az az óra, amennyi időt ott tölthettem. Minden holmit amit használtam visszatettem a helyére, majd távoztam. Az utamat egyértelműen egy étterem felé vettem, ahol a rendelésemet azonnal leadva várakoztam. Alig fél óra elteltével, egy kedves pincérnő hozta ki az asztalomhoz a rendelt ételt, majd kedves mosollyal átadva távozott. Jól eső érzéssel fogyasztottam el az összes falatot, s azonnal kifizetve az egész menüt, leléptem.

Hiába való volt a sietségem, este tíz óráig, még rengeteg időm volt. Szám szerint hat órám. Minden pillanatot kihasználva az esti bénázásomra bementem arra az ügynökségre, amit MinAh vezetett, s a próbaterembe betérve elkezdtem gyakorolni. Nem sürgetett senki, nem zaklatott egy lélek sem, így mindent átgondolva nagyjából eltáncoltam azt, amit DaeHyun mondott, és nagyjából mutatott. Az idegeim pattanásig feszültek, miután tudatosult bennem, hogy haza kéne indulnom, és készülődnöm is kéne.

A leghamarabbi buszra felszállva utaztam pár megállót, majd az emeletes házaknál leszállva kerestem meg a megfelelő épületet, s betérve a C épületbe a harmadik emeletig ballagtam. A kulcsot előkotorva raktam a zárba, majd elfordítva nyitottam be a lakásomba. Mindent ledobva magamról indultam a szobámba, ahol előkerestem egy fehér törölközőt, s a fürdőszobába indultam. A tusolótálcára állva engedtem meg a forró vizet a tarkómra, s vártam, hogy a hátamon lefolyjon. 

Percekig álltam, s álltam, vártam valamilyen jelet, ami az estém lemondásához is vezethetett volna, de sajnos ráfáztam. Kimászva a tusolóból megtörölköztem, s csípőm köré csavartam az anyagot. A tükör elé állva a hajamat beállítottam, s a fogaimat is megmostam, ahogy az elnyűtt képemet is. Megfelelőnek titulálva magamat, indultam a szobámba, ahol magamra vettem egy bokszert, s rávettem azokat a darabokat, amik DaeHyun számára lettek elkészítve.

Magamra aggatva mindent, összepakoltam a sporttáskámba, s a kabátomat magamra kapva siettem. A késés szélén álltam, így a tömegközlekedést kizárva a kocsim felé vettem az irányt, s beülve a járműbe azonnal a motor zúgását részesítettem előnybe.

A gázra taposva siettem a helyszínre, s a zöldhullámokat elkapva fújtam ki a levegőt ami a tüdőmben rekedt.

- HoSeok, megérkeztél a megfelelő helyre? – szólalt meg a telefon túlsó végén a főnököm. Válasz helyett csak hümmögtem, s az épületbe sétáltam.

- Most lerakom. Ne aggódj, minden rendben lesz. Hétfőn beszélünk. – nyomtam ki a készüléket, majd a lift felé vettem az irányt.

A kilencedik emeletre érve kerestem meg a megfelelő ajtót, s azon becsengetve várakoztam. Frusztráló volt, s egyben kíváncsisággal teli. A ruha, ami a testemet fedte szoros volt, és szűk, de a szerencse sokszor mellettem volt, így a sporttáskámba rejtettem pár ruhadarabot, amit a műsor után szerencsésen magamra tudok kapni, ha nem zavarnak meg.

Az ajtó kinyílt, s az a lány nyitott be, akivel a pályán találkoztam. Halovány mosoly az arcán ugyanolyan gyönyörű volt, mint amilyen akkor, mikor a kezembe nyomta az eszközöket. A kezét felém nyújtva mutatkozott be, majd beinvitált a lakásba, ahol el kellett végeznem a munkát, amit Daenek kellett volna. Besétálva síri csönd keletkezett a négy fal között, majd egy hangos sikítás kíséretében tapasztottam füleimre a tenyereimet.

- Megjött! – kiáltott fel az egyik lány, majd egy rózsaszín szalaggal rendelkező, tiarás lány kapta felém a fejét. Az arcom kissé elvörösödött a látványától, hiszen nem mindennap találkoztam olyannal, mint amilyen ő volt. Meg sem szólalva dobtam le a táskámat az egyik elhagyatott sarokba, majd a kabátomat leszedve magamról indultam a táncparkettnek nevezhető helyiségbe, ahol az összes ünneplő, és az ünnepelt ült, s egy pohár pezsgőt szorongattak.

Enyhe mosolyt húzva ajkam szélére indutam a hifihez, ahol a megfelelő zenét bekapcsolva kezdtem neki az este további részébe. A jelenlévők hatalmas ujjongásba törtek ki, ahogy a táncot elkezdtem. Kissé kínosnak éreztem az egész szituációt, de ahogy belelendültem, úgy került le rólam a felsőm, s úgy éreztem meg egy csomó kezet a felsőtestemen. Az egyik lány kezéből kivéve egy poharat, húztam le annak a tartalmát, s úgy lett a hangulatom egyre jobb.

A zene csak úgy tombolt a lakásban, s minden ott lévő életkedve a maximumra hágott. Ennek örömére a célpontnak megnevezett születésnaposhoz indultam, s egy igencsak túlfűtött táncot lejtettem előtte, aminek az eredménye végül az lett, hogy az ünnepelt nyakára csepegtettem egy kis italt, s lenyaltam nyakáról, majd ajkaira rátapadtam. Egy hosszú heves csókot váltva, értem el mindazon reakciót, amit vártam. Eltávolodva a lánytól a fülébe suttogtam, s érdeklődtem az estét illetően, ám nem volt számára nagy kaland, de mint ahogy mondta, ennél jobb nem is lehet. Ismét rátapadva nyakára haraptam bele egy kicsit, s kéjes sóhaj kikényszerítve ajkai közül újból a fülébe suttogtam a kérdésemet, ám erre már másképpen válaszolt, de mégis ugyanúgy. Combomon apró tapintásokat kezdtem el felfedezni, ahova végül ránéztem, s az észrevételem kifejezetten tetszett. A keze a nadrágom övén pihent, amit szép lassan és ráérősen szedett széjjel, majd lehúzva az anyagot szabadított meg a szűkös kínoktól.

- Mire vagy még kíváncsi? – szűrtem fogaim közt kérdésemet fülébe, amitől hirtelen megremegett az egész teste. Újabb kezeket fedeztem fel amik végigjárták a felsőtestemet, majd a nadrágtól teljesen megszabadulva, ismét táncolni kezdtem. Furcsa volt, de mégis boldogság. Valamiféle idegen érzés kerített hatalmába, ami ösztönzött arra, hogy még egy csókot kérjek tőle. Ám nem tettem meg. Ránéztem a vándor útra kelt kezére, s egy igencsak önelégült vigyorral a képemen beszéltem hozzá – Te most erre vagy kíváncsi? – mutattam az előbb tapintott területre, mire félve, de bólintott. A hangulat a tetőfokra hágott, s én mint úriember, s egy szál bokszerben álló, gondoltam egyet, s az ünnepeltet felkapva a hálószobáját kezdtem el keresni. Beérve a szobába ráfektettem az ágyára. Felé kerekedve újból az ajkait támadtam, s a külső hangokat kizárva éltem át egy csodás estét.

Másnap természetesen újabb fejfájással ébredtem, de egy csodálatos lány mellett, aki nem csak hogy szép, de még az ágyban is jó. Örömmel tudatosult az elmémben, hogy miután teljesen kijózanodtunk, egy rendes találkozóra meghívtam, s így minden múltba veszett gyötrelmem, odaveszett.