Gyilkos ösztön (+18)

Ha a maffia tagja vagy, sok mindent megtehetsz. Ölsz, rabolsz és bárkit megszerzel magadnak, majd megölöd. Mindig magad után kell takarítanod, de ha egyszer belemerülsz a feladatodba, nehéz leállítani.
Én is ilyen voltam.
Kaptam egy melót, még a nyár elején, hogy végeznem kell egy luvnyával, de mikor találkoztam vele egy rendezvényen, nem bírtam végezni vele. Beadtam mindenkinek, hogy egy gazdag iparmágnás vagyok, és beszerválok minden estémre nőket, de ezt nem bírtam vele összehozni, hogy kinyiffantsam a hotelben, ahova a haverjaim foglaltak le hamis bankkártyával egy szobát.
Túlságosan is lefoglalt az, hogy megdobogtatta a szívemet a mosolyával. Nem bírtam magammal. Nem bírtam bántani. Egyszerűen nem. Valamiféle érzést keltett fel bennem. Valamilyen néma ismeretséget, s ahogy alakja felé közeledtem két pohár finom édes pezsgővel a kezembe, úgy mosolygott rám, és úgy csapott le rám a felismerés. A gimis szerelmem állt előttem mosolyogva, s ő volt az, akit meg kellett volna ölnöm azon az estén.
A kezébe adva a poharat apró pillantásokat vettem rövidke kis ruhájára, majd szemeim végigsiklottak mivoltján, s gyönyörű íriszeibe fúrtam pillantásomat. Hihetetlenül gyönyörű volt. Szavakat sem találtam szépségére. Álmaimban nem láttam ilyennek, s a levegő, ami körülöttünk forrongott, egyre hívogatóbbá tette.
- Szia Hyerin. – mosolyogtam rá ahogy egymást fürkésztük.
- Nam... – ejtette ki nevemet bársonyos, és puha ajkai között, lágyan és halkan – Régen láttalak. Hogy vagy? – érdeklődött, mire egy mozdulattal leheletnyi távolság volt köztünk, s derekára csavarva szabad kezemet magamhoz húztam közelebb – Mit csinálsz? – meglepetten fürkészve egymás arcát ajkaihoz hajoltam, ám nem csókoltam meg, csak elmosolyodtam.
- Szerinted? – leheletnyi távolságot még jobban csökkentve fixíroztam, s a vigyorom egyre szélesebb lett.
- Ne csináld már. – lökött el magától nevetve. Erre csak felnevettem én is, s a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról levettem egy-egy pohár pezsgőt, s egy szabad asztalt keresve, elfoglaltuk azt, s beszélgetésbe elegyedtünk.

- Mi jót csinálsz azóta, hogy a gimi után szétváltak útjaink? – mosolyomat továbbra is fenntartva érdeklődtem.

- Van egy klub, ahol táncosokat toboroztak akkoriban, és gondoltam akkor, hogy beszállok én is. Nagyon jó hely, hangulatos, és mindig akad ott olyan ember, aki borravalót ad meg akkor is, ha különböző szolgáltatások ellenében dolgozunk. – válasza őszintének hatott, ám tudtam, hogy melyik helyről beszél, hisz van ott emberünk. De nem is egy, hanem egy tucat.
- Szóval bejött az élet. – mosolyodtam el, ahogy elhagyta ajkaimat ez a pár szó.
- Hát igazából unalmas az életem. Napközben semmit sem tudok csinálni, esténként meg ugye a bárban dolgozok. – válaszolta, s egyre közelebb jött hozzám, majd miután már combjaink találkoztak, fültövembe apró csókokat hintett, ezzel felébresztve gyilkos énemet. Nem tudtam mit csinálni, csak megragadtam, s a földszintről a megfelelő emeletre húztam magam mögött, s a számomra kipécézett és kivett szobához érve azonnal berontottunk oda.

A hotelszobába felérve azonnal ajkaimra tapadt, s marcangolni kezdte azt. Heves volt, és tüzes is, s mind hiába kellett a kötelességemre hagyatkoznom, egy felejthetetlen estét akartam Heyerinnel. Szerettem még, s tudtam, hogy ő is ugyanígy érez. Felejthetetlen pillanatokat akartam szerezni neki. Érezni akartam bőrét, ajkait, érintését. Szinte már csorgattam érte a nyálamat, annyira vágytam rá.
Ajkaink hihetetlen mód mozogtak, s ízlelőszerveink gyengéd táncot lejtettek egymással. Ahogy az jó mögöttünk becsapódott, úgy nyomtam neki a falapnak a lányt, s úgy mardostam párnáit. Édeskés csókja átjárta testem minden centijét, s az ágyamba kívántam.
Így egy elhatározást követve felkaptam, s azonnal az ágyamhoz vittem, majd lassan ráhelyeztem, s felé kerekedve ajkait újonnan marcangolni kezdtem, s ízlelőszerveink újonnan gyengét táncot lejtettek egymással.
Kezemet végighúzva oldalán, majd combján értem el azt a hatást, hogy lábait felhúzta, s derekam köré csavarta. Ajkaim eközben lejjebb haladt testén, s nyakát elérve vékony bőrét apró szívásokkal, és harapdálásokkal díszítettem, s kulcscsontjához vándorolva pedig egy aprócska csóknyomoknak nevezett ívet írtam körbe. Élveztem, ahogy bársonyos hangja bezengte komor szobámat, s nem csak a puskacső halk zaját hallhatom bent, és a pokoli hangosnak tartó sikálásokat a takarítóktól.

Élvezetem alábbhagyott, miután egy tőrt fedeztem fel fehérneműjéhez hozzácsatolva, de nem foglalkoztam azzal a feleslegesnek vélt tényezővel.

Ismét csók csatába kezdtünk, ám ezt a kört nem én vezettem, hanem Hyerin. Ajkai csak úgy lángoltak, égtek ajkaimon, s ahogy felsőtestem vonalán, majd hátam ívén végighúzta ujjait, egyre jobban kényszerítette ki belőlem, jogy akarjam. Hogy azt akarjam, hogy alattam feküdjön és nyögjön. Hogy a nevemet kéjesen ejtse ki bársonyos párnái között, s rekedt hangja pedig felperzselje bőrömet.

Így mikor azt éreztem, hogy a zakómtól, s ingemtől kezdett el megszabadítani, nem bírtam újfent magammal. Harcolni akartam ajkaival, mint egy vad a prédájával, de nem tehettem meg, mert ajkai mellkasomhoz értek, s lágy, apró csókokkal borította fedetlen felsőtestemet.
Puha párnái egyre lejjebb haladt kidolgozott felsőtestemen, s nadrágom szegélyénél megállva amilyen gyorsan csak tudott, lehámozta rólam. Kaján vigyort húzva ajkaira megszabadította magát mélykék ruhájától, s hívogatón rám pillantva azonnal rávetettem magam.

Ajkaink újra találkoztak, de ezúttal már helyesen cselekedtem. Amíg ajkaink egymással vívódtak, a tőrt kivettem a tartójából, s feltűnésmentesen a pisztolyomért nyúltam, de észrevette. A kést kitépte kezem közül, s gyorsan reagálva a pisztolyt kivette a párnám alól, s rászegeztem a falnak támaszkodva.

- Ne csináld ezt. – kérlelt, de nem hatott meg. Túl jól ismert, még úgyis, hogy nem folyamodtunk ilyenekhez. A pótpisztolyomért nyúlt, majd előhúzva azt rám szegezte, és farkasszemet nézve egymással őrlődtünk.

- Mit, mit ne csináljak?! Tudod milyen érzés volt nekem elveszítenem téged? Hah? Tisztában vagy vele? – flegmán, ordítozva vágtam arcába kérdéseimet, de rezzenéstelen arca semmit mondó volt számomra.

- A baleset óta nem láttalak... Nam én... – szokásos hisztibe belekezdve megragadtam felém közeledő alakját, s védekező eszközöm alá helyeztem.

- Azt hittem elveszítelek, és emiatt lettem ilyen. Tudod milyen volt nekem, mikor Sugáék a képembe vágták a fotót, amin éppen egy bankot raboltál ki? Azt hittem odavesztél, és a gyilkosodat kerestem te szuka! – kiabáltam rá, s a pisztolyt továbbra is rászegeztem, mintha azon múlt volna mindenem. Nem akartam bántani, mert ő volt a mindenem, még akkor is, mikor azt hittem, hogy meghalt. Évekig nem láttam, de kerestem azt a faszt, aki elütötte, de nem találtam sem a gyilkost, sem Hyerin szüleit a baleset után.
A kezemet ellökve nyakától, könyökével gyomron vágott, s miután a falnak nyomódtam kétségbeesetten fürkészte mivoltomat.
- Nam... ÉN SZERETLEK BASSZA MEG! – kiáltotta el magát, mintha annyit jelentett volna a szava számomra.

- Tudod, hogy mit éreztem? Te felfogod azt, hogy miket kellett csinálnom? Miket kellett kiállnom miattad? – közeledtem felé, ám a pisztolyomat a képembe nyomta. Nem tudtam mit reagálni, csak elmosolyodtam, mert annyira naiv volt, de én is az voltam. Egy barom, balfasz, naiv kutya, aki azt hiszi, hogy minden rendbe jöhet – Felkereshettél volna, de neked jobb életed lett. – köptem idegesen a szavakat a pofájába.

- Nem akarom ezt megtenni. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. – hullott ki pár könnycsepp a szeméből, mintha annyira jelentett volna valamit is az, hogy így érez. Ámbár szerettem, nem akartam meghalni.
- Vagy megölsz, vagy meghalsz ribanc! – ismét arcába vágva szavaimat a biztonsági zárat feloldotta a fegyveremen – Tudod... – nevettem fel kínomban – Nagyon vicces volt, mikor belevágták az arcomba, hogy gyilkoljalak meg, mert a területünkön fosztogatsz. Nem hittem volna, hogy megjátszod azt, hogy meghaltál, vagy akár egy balesetet is képes vagy megjátszani, majd a szüleidet megöletni egy undorító tett miatt. Vicces vagy még a mai napig is Hyerin. Sosem változol meg. – mosolyodtam el, meg a homlokára helyeztem a pisztolycsövet, és a biztonsági zárat én is kioldottam.

- Amikor mondták, hogy meg kell téged ölnöm, összeomlottam. Értsd már meg! – kiáltott rám.

- Attól még mert szeretjük egymást, még nem lesz jobb. – reagáltam szavaira, s a ravaszra helyeztem ujjamat.

- Együtt, és nem kell elválnunk. – jött hozzám közelebb, s ajkaink, még utoljára találkoztam.
Ajkaink szétválása után pár lépést hátrébb sétált, s rám szegezte a fegyvert, s egy bólintással jelet adva, meghúztuk egyszerre a ravaszt, s a pisztolyból a fémgolyó távozott, majd puffanással a földre érve egymás mellett helyezkedtünk el.
Együtt. Újra együtt a Pokolban.